Mese a piros pingvinről
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy piros pingvin, sajnos nem túl boldogan, mivelhogy piros volt, a többi pingvin pedig nem. Leginkább azért volt szomorú és hányattatott a sorsa, mert pingvintársai nem fogadták el pirosságát, és nem szívesen közösködtek vele. Például nem kapott halas fagyit a cukrászdában, nem beszélgetett vele egy jót senki, és még a pincér iskolába sem vették fel, ami azért szomorú egy pingvin életében. Ezért úgy határozott, hogy elköltözik a Déli sarkról, és egyedül tengeti tovább az életét, fel is szállt egy észak felé tartó menetrendszerű jéghegyre, és elindult az ismeretlenbe. Már jó ideje haladt a jégheggyel, mesze elhagyva a Ráktérítőt, amikor a jéghegy olvadozni kezdett, és szép lassan fogyásnak indult, míg már csak egy nagyobbacska jégkocka maradt belőle. Elképzelhetitek szegény piros pingvin lelkiállapotát, körülötte a látóhatárig vad hullámokkal csapkodó viharos tenger, tisztességes szárazföld, amin biztonsággal megvethetné a tappancsait meg semmi. "Hát nagy nagy slamasztikában vagyok" gondolta, amikor is feltűnt egy bálna a semmiből, és felajánlotta segítségét a pingvinnek és elvitte a szegény tengeri stoppost Afrika partjaihoz. Amikor partot értek, nagy volt a pingvin meglepetése, ugyanis a parti erdőség fáit hozzá hasonló piros pingvinek népesítették be, haza érkezett, és barátokra lelt, és azóta is boldogan él, míg meg nem hal, papagájként... Mese vége.
