Az Úr, Akinek Szalámi Van a Zsebében

Egy kellemes tavaszi szombat délutánon kilépett a kertkapun és gondosan becsukta azt maga mögött az Úr, Akinek Szalámi Van a Zsebében. Felöltőt viselt és keménykalapot, mert kissé hűvös volt még, kezében sétapálcának is beillő régimódi esernyőt lóbált, azt a fajtát, amit elvétve látni, inkább csak életük alkonyán járó vidéki lordok kezében... Ó, tévedés ne essék, az Úr, Akinek Szalámi Van a Zsebében, még csak harminc éves, csupán kifinomult az ízlése...
Elindult tehát, magában dúdolt egy könnyed kis dallamot, ami illik egy ilyen kellemes délutáni sétához, s menet közben elégedetten szemlélte a zöldellő bokrokat. És talán észre sem vette, hogy nyomába szegődik egy kövérkés tacskó.
Befordult a sarkon, a kövérkés tacskó és egy kissé kajla fülű jack russel terrier pedig a nyomában. Az Úr, Akinek Szalámi Van a Zsebében megállt, hogy szemügyre vegyen egy még kopasz diófa egyik ágán trillázó cinkét, s közben csatlakozott hozzá egy huncut tekintetű border collie.
Az Úr, Akinek Szalámi Van a Zsebében, tovább indult, menet közben vidáman lóbálta barna esernyőjét, néha halkan fütyürészett. A háta mögött pedig farkcsóválva kocogott a tacskó, a terrier, a border collie, leghátul pedig egy termetes hátsóval rendelkező szőrcsomó, egy bobtail szedte mancsait. A csapat kissé felbolydult, amikor csatlakozott egy igazi hölgy esüstszürke bundában, egy weimari vizsla lány, de aztán lelkesen haladtak tovább.
Az Úr, Akinek Szalámi Van a Zsebében, befordult a városi park kapuján, s a sóderral felszórt úton kedvenc helye, egy ősöreg vadgesztenyfa alatt álló pad felé vette az irányt. Mögötte caplatott a kövérkés tacskó, a terrier, a collie, a szőrmók bobtail, a vizsla lány, és egy erdélyi kopó és mudi ősökkel büszkélkedő keverék.
Az Úr, Akinek Szalámi Van a Zsebében, odaért kedvenc helyére, leült, zsebéből előhúzta a zsírpapírba csomagolt szalámit, és megetette régi barátait: a tacskót, a terriert, a colliet, a bobtailt, a vizslát és az erdélyi kopó és mudi ősökkel büszkélkedő keveréket.
És az Úr, Akinek Szalámi Volt a Zsebében, hazament.

Nudli és Bluesmedve a legjobb haverok

Királyos mese

Élt egyszer egy bölcs és igazságos király. Országának nem akadt párja széles e világon: nem volt ott koldus, sem boldogtalan ember és mindenkinek jutott kalács. Ellenség nem támadt soha rájuk, mert a király nagy hadvezér is volt, meg a hadsereg sem csak sóspuskával volt felszerelve.
Hanem a király mégsem volt boldog teljesen. Merthogy volt őneki három fia. A legidősebb az olyan csúnyán evett, hogy aki ott volt az ebédlőben, annak mindnek át kellett öltöznie, az ebédlőt meg minden étkezés után újra kellett festeni. Ha spenótot evett, még a kislábujja is zöld volt. Ha spagetti volt vacsorára, akkor tészta lógott még a kristálycsillárról is.
A középső fiú meg nagyon rendetlen volt. Úgy szétdobálta a játékait, hogy Üveghegyen innen s túlra is jutott belőle. Nem győzték a királyi játékgyárosok készíteni az ólomkatonákat, labdákat, játékvonatokat és ki tudná még felsorolni, milyen csoda játékokat. Üveggolyón esett hanyatt a legfőbb tábornok. Építőkockákon botladoztak a szakácsok a konyhában. A király lefekvés előtt játékautókat szedett ki a párnája alól.
A legkisebb szépen is evett, rendet is tartott a holmija között. Ámde mindent összefirkált. Pálcikaemberkék masíroztak a trónterem falán, a királyi rendeletekre vonatokat rajzolt. Rajzolt a padlóra, a könyvtárszoba székeire, az udvar minden kövére, és az összes falra, ameddig csak felért egy székről.
Szegény király próbálkozott mindennel. Elnyűtt a három fiú ötven dadát, száz nevelőnőt, száz királyi tanárt, de nem volt semmi haszna. A királynak végül annyira elege lett, hogy úgy döntött, királykodás ide vagy oda, ő bizony elmegy három hétre síelni, a fiai meg csináljanak, amit akarnak.
Elindult a király aranyos hintóján, aztán mikor már elég messze járt a palotától, kiszállt a hintóból. Aranyos koronája helyett kötött sapkát húzott a fejére, palástját dzsekire cserélte. Hátára vette a túrazsákját, vállára csapta a sífelszerelését, és fütyürészve elindult a hegyre. Na jó, mire a fogadóhoz felért, már igencsak pihegett, nem ment a fütyürészés, de meg is kapta a jutalmát, mert amint belépett az ajtón, már nyomták is a forraltbort a kezébe!
Három boldog, jókedvű hetet töltött a király síeléssel. Ha meg nem síelt, jókat evett, ivott a fogadóban, beszélgetett a többi vendéggel, meg a fogadóssal, fogadósnével. És amikor elindult hazafelé, még akkor is megmaradt a jókedve. Sőt, még akkor sem tűnt el a mosoly az arcáról mikor a palotába belépett. Mert tudta már, hogy mit kezdjen a három fiával.
A legkisebb fiúnak vitt egy csomó kifestőt, meg vázlatfüzetet, festővásznat. Így már volt mire rajzolnia. A középsőnek dobozokat vitt, így már volt mibe rakni a játékait. A legnagyobbnak meg vacsoránál, mikor az megint elkezdte az ételt dobálni, lekent egy jó nagy atyai pofont..
Soha többé nem kellett bánkódnia a királynak a három fia miatt.
(Jó, tényleg nem lenne igazságos, ha a legnagyobb fiú csak egy pofont kapott volna ajándék helyett. Neki a király vitt egy.. egy... egy kiskutyát :D )
Mese vége.

Mackónappali

Józsika

Volt egyszer egy Kisfiú, a neve most nem jut eszembe, akinek egy szép nyári napon új barátja lett. A Kisfiú aznap vette fel először az új szandálját, ami tépőzáras volt és kék, és ebben a lábbeliben ment el kirándulni. Egész nap sétálgatott, járkált, futkosott nagy büszkén az új szandáljában, így esett hát, hogy estére vízhólyag nőtt a bal lába kisujján, megbujva a lábujj hajlatában. Meg kell hagyni, igen csinos és illedelmes kis hólyag volt, a Kisfiú amint észrevette, egyből meg is kedvelte, és elnevezte Józsikának. Innentől kezdve együtt csináltak mindent. Józsika az éjjel még nőtt egy kicsit, de épp csak egy hangyányit, másnap pedig együtt mentek a játszótérre, a strandra, sőt még biciklizni is, és bár a Kisfiú elég gyorsan száguldozott, Józsika mégsem félt.
Így ment ez egy héten keresztül nagy vidámságban, mígnem egy reggel aKisfiú arra ébredt, hogy kis barátjának vége: a bal lába kisujján leapadt a vízhólyag. De ha azt hiszitek, hogy a Kisfiú ettől elkeseredett, akkor tévedtek. Ugyanis hitt az reinkarnációban, és tudta, hogy Józsika ujjászületéséhez csak egy új szandál kell..

Mese a piros pingvinről

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy piros pingvin, sajnos nem túl boldogan, mivelhogy piros volt, a többi pingvin pedig nem. Leginkább azért volt szomorú és hányattatott a sorsa, mert pingvintársai nem fogadták el pirosságát, és nem szívesen közösködtek vele. Például nem kapott halas fagyit a cukrászdában, nem beszélgetett vele egy jót senki, és még a pincér iskolába sem vették fel, ami azért szomorú egy pingvin életében. Ezért úgy határozott, hogy elköltözik a Déli sarkról, és egyedül tengeti tovább az életét, fel is szállt egy észak felé tartó menetrendszerű jéghegyre, és elindult az ismeretlenbe. Már jó ideje haladt a jégheggyel, mesze elhagyva a Ráktérítőt, amikor a jéghegy olvadozni kezdett, és szép lassan fogyásnak indult, míg már csak egy nagyobbacska jégkocka maradt belőle. Elképzelhetitek szegény piros pingvin lelkiállapotát, körülötte a látóhatárig vad hullámokkal csapkodó viharos tenger, tisztességes szárazföld, amin biztonsággal megvethetné a tappancsait meg semmi. "Hát nagy nagy slamasztikában vagyok" gondolta, amikor is feltűnt egy bálna a semmiből, és felajánlotta segítségét a pingvinnek és elvitte a szegény tengeri stoppost Afrika partjaihoz. Amikor partot értek, nagy volt a pingvin meglepetése, ugyanis a parti erdőség fáit hozzá hasonló piros pingvinek népesítették be, haza érkezett, és barátokra lelt, és azóta is boldogan él, míg meg nem hal, papagájként... Mese vége.

A három törpe

Élt egyszer három undok törpe, Galóca, Mákony és Kólika. Ikrek voltak. Kezdetben senki nem tudta megkülönböztetni őket egymástól. Aztán Galóca allergiás lett magára, ezért folyton folyt az orra, míg végül egy padlizsánra hasonlító valamivé vált. Mákony meg általában az ágy alatt vagy a pincében leledzett, ezért mindig koszos volt, a haja meg pókhálós és meztelencsigák laktak a zsebeiben. Kólika nem sok vizet zavart, mert könyvmániás volt, bár kizárólag horrortörténeteket és tragédiákat olvasott. Soha nem ment a ki a napra, ennek és a nyomdafestéknek köszönhetően egy idő után szürke lett a bőre. De még a haja, a szája és a nyelve is.
Egy napon beköltözött házuk nappalijába egy nagy fekete pók, szőtt egy hatalmas hálót. Beleragasztotta a kanapét, a szekretert, a hintaszéket, a tükröt a kandalló felett, a kakukkos óra kakukkját, amikor el akarta kakukkolni a tizenkettőt. És a csillárt is, no meg a karnist, a függönyzsinór bojtját, a vacsora maradványait, egy pálinkás kupicát, és egy fél pár papucsot. Mindezt egyetlen éjszaka alatt. Másnap reggel az elsőként ébredő Galóca, aki az álmosságtól még az orráig sem látott, szépen bele is sétált. Miután kikáromkodta magát (így hangzott: "Hogy az a kurta bajszú macska cipelte bolha sánta balhátsó lába rúgja meg!!"), seprűt ragadott, és leszaggatta az egész hálót. Ám a pókot nem találta meg. Az pedig tovább költözött a következő szobába, mely történetesen a könyvtár volt. És szőtt egy nagy hálót. Beleszőtte az olvasólámpát, a földgömb talpát, az asztal két sarkát, Stephen King összes művét, a Nagy Világatlaszt, néhány Victor Hugo kötetet, Verne Két évi vakációját, több szótárt. És az ablakok kilincseit, a villanykapcsolót, egy pohár vizet, darabka krétát, két kisebb pókhálót lakóikkal együtt, az állatvilággal foglalkozó könyvek polcát, és egy konnektort. Mindezt egyetlen nap alatt. A szürkületkor ébredő Kólika egy gigászi pókháló komplexum közepén dörgölte ki az álmot a szeméből. Mikor kikáromkodta magát (így hangzott: "eHogy az az ezer ördög húzta fogat mamutfenyőgyökéren kitörő kerekének csapszege vágja orrba!"), seprűt ragadott, és leszaggatta a hálót. Ám a pókot nem találta meg. Az pedig leköltözött a pincébe.
Most már rendkívűl mérges volt, meg éhes is, így hát nagyon gyorsan szőtt egy újabb hatalmas hálót. Amibe beleszőtte a lopótököt, három gyertyatartót, egy lócát, a tölgyfaasztal egyik lábát, két hordót, és egy harmadik csapját, egy óvatlan egeret. És biztonság kedvéért a seprűt, meg az éppen alvó Mákonyt is. Dolgát végezvén a leshelyére húzódott. A Bacchus küldte álomból ébredő Mákony igencsak szorult helyzetben találta magát, üvöltött is, mint a szólás beli hasonló helyzetben lévő toportyán! Két nem túl szociális testvére igen ékes szavakkal ecsetelte fenntről lekiabálva, mit is kéne csinálnia hajnali háromkor, de végülis csak lementek a pincébe megnézni, mi is a nagy ordítás oka. Mikor mind kikáromkodták magukat (így hangzott: "mgrt esrezsektre ilymony átkatycsrt..." stb.- nem nagyon lehetett érteni, mert egyszerre beszéltek), Kólika és Galóca kiszabadították testvérüket, majd együttes erővel leszaggatták a hálót. És a pókot is megtalálták, bár elkapni nem sikerült nekik, csak kikergették a házból.
Az ekkor már igencsak éhes és még éhségénél is dühösebb nagy fekete pók azonnal a grínpísz helyi szervezetének vezetőjéhez sietett. Nem volt nehéz megtalálni, mert egy vasorrú bába volt, aki még úgy kétszáz évvel ezelőtt a helyi vasérctartalmú sziklához láncolta magát, hogy tiltakozzon az eső által okozott errózió ellen. (Bár valamiért a felhők ezzel nem nagyon foglalkoztak.) A pók elpanaszolta az őt ért atrocitásokat, mire is a banya nem szólt semmit, mert ugyebár kétszáz év után ilyen körülmények között legfeljebb csontváz lehet, már ha még nem hordták el a vadállatok. Nos, a vasorrú bába egy részét igen, többek között az álkapcsát is. Az így kétszeresen is beszédképtelen, de annál aktívabban cselekvőképes boszorkány menten el is indult a három antiszociális törpe házához kísérteni.
A három testvért a konyhában lelte, ahol is épp egy üveg kisüsti elfogyasztásával próbálták kiheverni a pók és a pálinka előtt benyakalt bor okozta megrázkódtatást. A három kapatos törpe úgy megijedt az éltében sem túl szép, de holtában aztán tényleg fertelmes szipirtyó láttán, hogy menten kertitörpévé váltak. Eképp éltek együtt tovább boldogan, míg el nem törtek.

Benő bogár

Rövid biográfia Krzesło 100. születésnapjára

1906- ban született. Röviddel ez után egy író házába került, ahol a szalonban esténként összegyűltek a művész barátai. Ő mindig a középpontban állt. Bár kissé zavarban volt, mégis élvezte. Hamarosan nagy irodalomrajongó vált belőle. Amikor kiöregedett, utcára került, de nem maradt ott sokáig. Új helye egy füstös jazz- kocsma lett. A könyvek mellett itt újabb szenvedélye lett: beleszeretett a zenébe. Különösen rajongott a vokális formációkért, de a nagybőgő hangjától is megremegtek a lábai. Nem sokkal 90. születésnapja után súlyos baleset érte: elvesztett karját- ezzel együtt a (vagy emiatt) a kocsmából is kirakták. Ám a sors ismét segítségére sietett. Egy fiatal nő rátalált, és gondjaiba vette. Gondosan megtisztította, saját kezűleg horgolt takarót terített rá. És ismét új munkahelye lett. Most egy óvodában dolgozik. 100 éves, és boldog. A gyerekek is nagyon szeretik a fél karfájú meseolvasó karosszéket.

A csiga gatyája

Egyszer egy egyfogú szőröscsiga (Trichia unidentata; védett, eszmei értéke 10ezer ft) részegen fogadott a haverjával, hogy a Földet tényleg megszállják-e a földönkívüliek, akiknek henger alakú feje, három lába és rózsaszín plüss fülvédője van. A csiga azt mondta, hogy egy fenét. A haverja nyert. A csigának meg a fogadásra ráment inge, gatyája. Azóta meztelencsiga.

Ki lakik a toronyszobában?

Zsiráflovasok

Élt hajdanában Afrikában egy nép, a Zsiráflovasok. Nagyon- nagyon hosszú törzsük volt, így zsiráfokon lovagoltak. De mert a kezük rövid volt, ezért nem tudtak felülni, ha lefeküdtek, így hát a zsiráfokon aludtak, mert különben nem tudtak volna felkelni. A kezük olyan rövid volt, hogy nem tudták volna bekötni a cipőjüket, meg felhúzni a nadrágjukat, ezért nem is volt nekik, csak ingük, meg kalapjuk.
Egy nap a sportnapon kötélhúzó versenyt tartottak, az egész Zsiráflovas- nép ott állt a kötél két végén, ami nem bírta a terhelést és elszakadt. A Zsiráflovasok meg jól hanyatt estek, így jól ki is halltak.

Ezer kartács és törött vitorlarúd!

A sárga viziló és a piros pingvin meséje

Élt egyszer agy sárga viziló, a hátán volt egy házikó. Abban élt egy piros pingvin, és ez a piros pingvin sok teát ivott, aminek nagyon finom illata volt. De soha sem adott a sárga vizilónak, mármint teát. Annak ellenére, hogy a sárga viziló többször illedelmesen kért belőle, dehát a piros pingvin nagyon irigy volt. Ezért a sárga viziló egyszer a hátára feküdt.
Mese vége.