Királyos mese

Élt egyszer egy bölcs és igazságos király. Országának nem akadt párja széles e világon: nem volt ott koldus, sem boldogtalan ember és mindenkinek jutott kalács. Ellenség nem támadt soha rájuk, mert a király nagy hadvezér is volt, meg a hadsereg sem csak sóspuskával volt felszerelve.
Hanem a király mégsem volt boldog teljesen. Merthogy volt őneki három fia. A legidősebb az olyan csúnyán evett, hogy aki ott volt az ebédlőben, annak mindnek át kellett öltöznie, az ebédlőt meg minden étkezés után újra kellett festeni. Ha spenótot evett, még a kislábujja is zöld volt. Ha spagetti volt vacsorára, akkor tészta lógott még a kristálycsillárról is.
A középső fiú meg nagyon rendetlen volt. Úgy szétdobálta a játékait, hogy Üveghegyen innen s túlra is jutott belőle. Nem győzték a királyi játékgyárosok készíteni az ólomkatonákat, labdákat, játékvonatokat és ki tudná még felsorolni, milyen csoda játékokat. Üveggolyón esett hanyatt a legfőbb tábornok. Építőkockákon botladoztak a szakácsok a konyhában. A király lefekvés előtt játékautókat szedett ki a párnája alól.
A legkisebb szépen is evett, rendet is tartott a holmija között. Ámde mindent összefirkált. Pálcikaemberkék masíroztak a trónterem falán, a királyi rendeletekre vonatokat rajzolt. Rajzolt a padlóra, a könyvtárszoba székeire, az udvar minden kövére, és az összes falra, ameddig csak felért egy székről.
Szegény király próbálkozott mindennel. Elnyűtt a három fiú ötven dadát, száz nevelőnőt, száz királyi tanárt, de nem volt semmi haszna. A királynak végül annyira elege lett, hogy úgy döntött, királykodás ide vagy oda, ő bizony elmegy három hétre síelni, a fiai meg csináljanak, amit akarnak.
Elindult a király aranyos hintóján, aztán mikor már elég messze járt a palotától, kiszállt a hintóból. Aranyos koronája helyett kötött sapkát húzott a fejére, palástját dzsekire cserélte. Hátára vette a túrazsákját, vállára csapta a sífelszerelését, és fütyürészve elindult a hegyre. Na jó, mire a fogadóhoz felért, már igencsak pihegett, nem ment a fütyürészés, de meg is kapta a jutalmát, mert amint belépett az ajtón, már nyomták is a forraltbort a kezébe!
Három boldog, jókedvű hetet töltött a király síeléssel. Ha meg nem síelt, jókat evett, ivott a fogadóban, beszélgetett a többi vendéggel, meg a fogadóssal, fogadósnével. És amikor elindult hazafelé, még akkor is megmaradt a jókedve. Sőt, még akkor sem tűnt el a mosoly az arcáról mikor a palotába belépett. Mert tudta már, hogy mit kezdjen a három fiával.
A legkisebb fiúnak vitt egy csomó kifestőt, meg vázlatfüzetet, festővásznat. Így már volt mire rajzolnia. A középsőnek dobozokat vitt, így már volt mibe rakni a játékait. A legnagyobbnak meg vacsoránál, mikor az megint elkezdte az ételt dobálni, lekent egy jó nagy atyai pofont..
Soha többé nem kellett bánkódnia a királynak a három fia miatt.
(Jó, tényleg nem lenne igazságos, ha a legnagyobb fiú csak egy pofont kapott volna ajándék helyett. Neki a király vitt egy.. egy... egy kiskutyát :D )
Mese vége.